Hazánk egyik legnépszerűbb együttese, a Balkan Fanatik ad másfél órás nagykoncertet a DUE 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválján május 27-én a budapesti Várkert Bazárban. A zenekar jól ismert számai mellett az új album dallamai is felcsendülnek.
A 2002-ben alakult producer duó tagjai (Yorgos és Lepe) több évtizedes zenei múlttal a hátuk mögött döntöttek úgy, hogy műfaji és stílusbeli határokat átlépve Balkan Fanatik néven egyesítik zenei elképzeléseiket.
A produkció célja a zenei kultúrák, stílusok megismertetése a hazai mellett a nyugati hallgatósággal is, ezért dalaik több nyelven is megszólalnak. A Balkan Fanatik 2003 nyara óta nagy sikerrel szerepel klubokban és fesztiválokon. A zenekar játszott Bécsben, Erdélyben, Lengyelországban, Horvátországban és Szerbiában. A Sziget Fesztiválon évek óta több ezren tombolnak a zenéjükre, rajongótáboruk pedig egyre népesebb. A Facebookon több mint 24 ezer követőjük van.
A zenekar elismertségét bizonyítja többek között az évek során kiérdemelt Népművészet Ifjú Mestere elismerés és a Fonogram Díj. Debütáló albumuk a 2004-es év legjobb World Music lemeze lett. 2004-ben a Bezerédj-díjat is megkapták a magyar népzenei kultúra ápolásáért.
Fennállása óta a Balkan Fanatik zenéje a MIX a Nyócker, valamint a 2014-es Fekete leves című filmekben is szerepelt. 2008-ban az M1 Örömtánc Ünnep tánc- és dalverseny sztárvendége volt a zenekar. Novák Péter élő adásban a műfaj sztárjainak nevezte a zenekart, Sebestyén Márta, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész pedig így nyilatkozott a zenekarról: „Nagyon kevesen vannak, akik igazán méltó módon tudják feldolgozni a magyar népzenét, a Balkan Fanatik ezt a legkitűnőbben műveli.”
2014 tavaszán Feljött a Nap címmel az eddigi egyik legsikeresebb albumuk látott napvilágot. Hatodik nagylemezén ismét kizárólag magyar népdalokat dolgoz fel az együttes. A zenekar visszatért a könnyed, szórakoztató hangvételhez és a ska-reggae lüktetéséhez, így Csókolj meg, babám! című új albumukon főleg táncolható dalok szerepelnek. Várhatóan ezek közül is felcsendül néhány a Várkert Bazárban május 27-én.
Hallgasd meg a Hadd menjen, az Iszom a bort, a Mézes hetek és az Elment ez én rózsám című számokat, hogy ráhangolódj a fergetegesnek ígérkező május végi koncertre!
Amennyiben jegyet váltasz a DUE 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiváljára, azzal az egész napos programon kívül a koncertre is biztosítod belépődet! Jegyvásárlásért kattints erre a linkre!
Ha csak a Balkan Fanatik koncertjére szeretnél jegyet váltani, kattints ide! http://tixa.hu/balkanfanatik_varkertbazar
A Balkan Fanatik koncert jegyárai:
– május 26-án éjfélig 1500 Ft/db
– május 27-én a helyszínen 2000 Ft/db
A megvásárolt jegyek nem visszaválthatók! A megvásárolt jegyekről utólag nem áll módunkban más vevőadatokra számlát kiállítani!
Helyszín: Várkert Bazár (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2–6.)
Időpont: 2016. május 27. péntek, 18 óra
Csak koncertbelépővel rendelkezők számára kapunyitás: 17.15-kor
Csatlakozz a koncert eseményéhez a Facebookon!
A DUE Médiahálózatról többet megtudhatsz, ha felkeresed weboldalunkat: www.due.hu
Kövess minket a Facebookon is: www.facebook.com/DUEmediahalozat