Due médiaügynökség

Második Alkalommal indul el február 5-én a NAGY DIÁK KRESZ-TESZT

 
2017-ben hazánkban több mint félmillió eljárás indult közlekedési szabálysértések miatt, a közlekedők pedig közel 5 milliárd forint pénzbírságot fizettek be. Ezek a számok azt mutatják, hogy az aktív közlekedők vagy nem ismerik a jelenleg érvényes előírásokat, vagy figyelmen kívül hagyják azokat, miközben mások testi épségét veszélyeztetik és jelentős anyagi károkat okoznak. A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy felhívja a lakosság, ezen belül is a közlekedési szereplők közül a legveszélyeztetettebb, fiatal korosztály figyelmét a KRESZ pontos ismeretére és betartására ma induló kampányával.

Halálos, súlyos vagy könnyű sérüléssel járó balesetek, jelentős anyagi kár, kiszabott pénzbírságok vagy akár letöltendő szabadságvesztés – ezek a következményei a KRESZ nem ismeretének vagy be nem tartásának. Gyalogosként, kerékpárosként vagy friss jogosítvánnyal rendelkezőként is ugyanazok a szabályok érvényesek mindenkire, aki közlekedik.
„A közlekedés veszélyes üzem. Ahogy kilépünk az utcára, KRESZ-tanfolyam elvégzése nélkül is tisztában kell lennünk a legfontosabb szabályokkal és folyamatosan figyelnünk kell a közlekedés többi résztvevőjére. Nem hagyhatjuk, hogy egy fiatal például azért legyen gázolás áldozata, mert a zenehallgatás eltereli a figyelmét, ráadásul közben nem is hallja meg a dudálást.” – hangsúlyozza Kecskés István, a DUE elnöke a kampány fontosságát.
Az egyesület ezért indította el immár második alkalommal a Generali Nagy Diák KRESZ-tesztet, hogy elsősorban a fiatalok, a 14 és 24 évesek körében népszerűsítsék a balesetmentes közlekedést. Ez ugyanis a közlekedés szempontjából a legveszélyeztetettebb korosztály, hiszen már egyedül, önállóan közlekednek, sokan még nem kaptak tanfolyami képzést vagy friss jogosítvánnyal még nem szereztek kellő rutint. Ráadásul éppen ők azok, akik sokszor figyelmetlenek és felelőtlenek, máskor pedig heccből, vagányságból sodródnak veszélyes, akár életveszélyes helyzetekbe.
A www.nagydiakkreszteszt.hu oldalon izgalmas kérdéseken keresztül, valós közlekedési szituációk segítségével mérhetik fel tudásukat a diákok, akik így egyszerre tanulhatnak és versenyezhetnek is hasznos nyereményekért, például egy ingyenes, komplex autóvezetői jogosítványért.
A többfordulós verseny első, online fordulóját 2018. április 22-ig lehet kitölteni, a továbbjutók pedig a döntőben már gyakorlati feladatok segítségével mérik össze tudásukat.
A projekt a Generali a Biztonságért Alapítvány és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság szakmai partnerségével valósul meg.
nagydiakkreszteszt.hu/nagydiakkreszteszt.hu/

Vissza a hírekhez

Due médiaügynökség

- DUE Produceri Iroda Kft.
1148 Budapest, Örs vezér tere 11.
+36 1 220 5844 due@due.hu