A Nagy Diák Médiaismereti Teszten az értő és káros tartalmakat elkerülő médiahasználat áll a középpontban. A Médiateszt fő célja, hogy a fiatalok mozgóképkultúra és médiaismeret tárgyban eddig megszerzett tudását edukatív, de játékos formában felmérje, mélyítse, szélesítse, és segítsen a diákoknak a média világában való eligazodásban, a káros médiatartalmak felismerésében. A programot a Nemzeti Tehetség Program mellett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is támogatja.
Idén először tesztelhetik olimpiai tudásukat a diákok a Magyar Olimpiai Csapat Nagy Diák Tesztjén, ezzel is hangolódva a nyári párizsi olimpiára. A vetélkedőt a Magyar Olimpiai Bizottság támogatja.
Szintén először mérkőzhetnek meg a fiatalok a tudatos és felelős internethasználat témájában a Nagy Diák TudatosNet Teszten a Yettel Magyarország partnerségével.
Negyedszer indul a Nagy Diák Pénzügyes Teszt, amely a fiatalok pénzügyi-gazdasági kultúráját, ismereteit hivatott bővíteni, felmérni. Ebben fő partnerünk a Nemzetgazdasági Minisztérium. Számos további pénzügyi partner állt még a rendkívül fontos ügy mellé, amelyet a fiatalok pénzügyi-gazdasági edukációja jelent.
A Nagy Diák KRESZ-teszten nyolcadszor vehetnek részt a diákok, hogy felmérjék közlekedési ismereteiket. 2024-ben is partnerünk az ORFK-OBB. Évről évre közel 20 ezer fiatal kapcsolódik be az országos közlekedésbiztonsági játékba, melyen egy elektromos robogót és egy ingyenes jogosítványszerzési lehetőséget nyernek a legjobbak.
A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszten hetedik alkalommal tehetik próbára magukat a fiatalok, hogy mennyire tudják jól megkülönböztetni a diákcsínyt a valódi szabálysértéstől, bűnelkövetéstől, és mennyire tudják, mi a teendő, ha bűncselekménnyel találkoznak.